31. fejezet - A káosz közepén!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt!
Jó olvasást hozzá!
Várom a véleményeket! :)

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nicole

Az agyam teljesen ködös volt, míg az ágyán ültem. Percek, órák óta itt voltam, de mióta a lábam átlépte a ház küszöbét semmit sem tettem. Egyszerűen, csak magam elé bámultam és kérdéseket tettem fel magamnak, amire a választ hiába kerestem, nem voltak jó vagy épp megfelelő válaszaim, semmim sem volt. Vagy talán mégis, a töménytelen mennyiségű fájdalom. Nem tudtam elviselni a kialakult helyzetet. Liam tetteire nem volt magyarázat. Semmi oda nem volt, hogy megüsse Harryt, hisz nem csaltam meg, de az erőszak abban az esetben sem lett volna megoldás, ha mégis igazak lettek volna a felvonultatott vádak a kettőnk irányába. Liam egy olyan oldalát mutatta meg számomra, ami nem tetszett, nem volt ínyemre. Választási lehetőség elé állít, de minek? Mit gondolt, ha bever egyet Harrynek és megfenyeget, akkor majd lemondom az Olasz utat és elszalasztom életem legnagyobb lehetőségét, hogy előre léphessek az életben? Már maga a feltevés is abszurd méreteket öltött, képtelenség volt.

Harry tojáshéjon lépked körülöttem, amióta itt vagyok. Folyton kérdez, hogy szükségem van-e valamire, hogy szeretnék-e valamit, bármit. Jól esik a gesztusa, annak ellenére is, hogy minden kérdésére, csak egy nemleges bólintást kap tőlem. Látom a csodás zöld szemeiben, hogy teljesen megért engem és békén is hagy, amikor veszi a célzásaimat, hogy ez alkalommal inkább magam lennék. Kétség sem fér hozzá, hogy szükségem van a közelségére, hogy a közelemben legyen, de nem tudok neki nyújtani semmit, addig legalábbis biztosan nem, míg magamban nem tisztázom, hogy akkor most voltaképpen mi is történt? Velem, a világgal, a környezetemmel és legfőképp az érzéseimmel?

- Nic, ki megyek a nappaliba, bármire szükséged van, szólj, rendben? – teszi fel félénken a kérdését, óvatos velem.

- Rendben. – ejtem ki a szót, még akkor is, ha legbelül nem akarom, hogy magamra hagyjon.

- Próbálj aludni. – hajol le hozzám és egy csókot nyom a homlokomra.

Nézem, ahogy kisétál és a hiánya azonnal arcon csap. Lénye többé nem ragyogja be a szobát. Sugárzik akkor is, ha meg sem szólal, ha nem tesz semmit. Süt belőle a kedvesség és a védelmező mechanizmus, semmi mást nem akar, csak boldoggá tenni. Mivel képtelen vagyok elaludni, így fél óra hiába való próbálkozás után, csendesen kinyitom az ajtót és megkeresem Harryt, elég volt az egyedüllétből, a végén ezért fogok összeroppanni. Ahogy mondta a nappaliban volt, a kanapén feküdt és lehunyt szemmel szuszogott, aludt. Csendesen mellé léptem és az egyik fotelben lévő pokrócot ráterítettem. Nem akartam felébreszteni, így inkább a hálóba való visszamenetelt választottam.

- Nic. – hallottam a szokásosnál is jóval rekedtebb hangját.

- Igen? – kérdeztem meg visszafordulva az irányába. A látványa mosolygásra késztetett. A szemei, csak résnyire voltak nyitva és a haja is egy szénakazalra emlékeztetett, de még így is tökéletes volt, meg sem kellett magát erőltetnie.

- Maradj velem.

- Itt vagyok. - sétálok vissza a kanapéhoz.

- Nem úgy gondoltam. - fogja meg a kezemet. - Velem maradsz?

- Nem értelek Harry.

- Nem fogod lemondani az utat? - kérdezi meg, de nem mer közben rám nézni.

- Úr isten, dehogy. Miért kérdezed ezt? - próbálok rá nézni, de egyre jobban elfordítja a fejét.

- Mert félek. - hajtja le teljesen a fejét a kanapé párnájára.

- Még is mitől?

- Attól, hogy eltűnsz, hogy elillansz és soha többé nem látlak. - hangja fojtottan cseng a párna hatására.

- Ne hülyéskedj, ez nem fog megtörténni. - simítok végig a hátán, mire összerezzen.

- Mi van Liammel?

- Mi lenne? - kérdezek vissza, hiszen egyfolytában olyan kérdésekkel bombáz, aminek semmi értelme.

- Végleg vége vagy kibékülsz vele?

- Nem, nem fogok Harry. - meglepődtem a hirtelen válaszomon, ahogy Ő is, mert rögtön felkapta a fejét.

- Miért?

- Szerinted, miért?

- Nem akarok nagyképűen hangzani. - tornázza magát ülő helyzetbe.

- Csak mond ki.

- Miattam? - kérdez vissza.

- Miattad.

Tudtam, hogy ez volt a végszavunk. Harry előre hajolt és a tarkómat megragadva húzott magához közelebb, mindaddig, míg a szája nem érintette az enyémet. Epekedve vártam a csókot, ami ennyire szenvedélyesre még sosem sikerült közöttünk. Megragadta a combomat és átemelt a csípőjén, hogy rá üljek. Gyengéden simogatta a hátamat, míg egyszer sem szakította meg a csókot. Vágytam rá, az érintésére, mindenre, amit adni tud nekem. De tisztában voltam vele, hogy ezt nem most, nem ma este fogja megadni nekem. Tisztelt annyira, hogy várjon rám, hogy kivárja a tökéletes alkalmat, hisz ez nem az volt. Csak csókolóztunk, míg a telefonja meg nem szólalt, így visszaültetett a kanapéra és kisétált a nappaliból, hogy felvegye a készüléket és fogadja a hívást.

***

Másnap reggel egy kávézóban álltam Harry lakásával szemben és az volt a harci helyzet, hogy reggelit vigyek neki. Amikor eljöttem még aludt a kanapén, így sietni akartam, hogy ne ébredjen fel, míg vissza nem érek. Beálltam a sorba és vártam, hogy meg is mozduljon az. A telefonomat néztem, amin rengeteg hívás és üzenet volt Liamtől és persze Tiától is. Liam üzenetivel nem foglalkoztam egyszerűen töröltem és kész. Tiát azonban muszáj voltam vissza hívni.

- Szia.

- Nicole, az isten verjen meg, mi a frász van veled? - kiabált bele a készülékbe.

- Szakítottunk tegnap Liammel. 

- Tudom, beszéltem vele. hova lettél egyébként? - kérdezősködik.

- Harryvel voltam. 

- Hogy mi? - kicsit túl sok a boldogság a hangjában.

- Nem bírtam ott maradni és megkértem, hogy mennyünk el. - válaszoltam.

- Hova mentetek?

- Hozzá. - suttogtam.

- Kérem a részleteket. - sikított fel.

- Nincsenek részletek.

- Olyan nincs, mindig vannak. - túláradó a lelkesedése.

- Tényleg semmi, csak nála aludtam.

- Még mindig ott vagy? - csodálkozik el.

- Épp nem, a szembeni kávézóban várok a soromra. - válaszolok egyszerűen, de tudom, ha haza mentem ezt még nem úszom meg.

- Oké, amint haza jöttél, gyere le. - kérlel, majd egyszerűen kinyomja.

Pont időben teszem le, mivel pont sorra kerültem. Elsoroltam mi mindent kérek, majd vártam, hogy a fiatal lány a pult mögött elkészítse a rendelésem. Felém nyújtott egy hatalmas barna zacskót, majd kifizettem és megfordulva elhagytam a kávézót vagyis csak szerettem volna. Ahogy kifelé indultam az egyik sarokban megláttam azt a nőt, aki Liammel vacsorázott pár hónapja, akire azt hittem a szeretője. Mire észbe kaptam már az irányába haladtam és eldöntöttem, hogy kerek perec rákérdezek a kettőjük kapcsolatára.

- Szia. - köszöntem rá, mire felém fordította tekintetét.

- Szia. - mosolygott rám.

- Ne haragudj, hogy ide jöttem, de néhány hete együtt vacsoráztál az egyik ismerősömmel, Liam Payne-el.

- Igen. - ragyogott fel az arca Liam neve hallatán.

- Csak az érdekelne, hogy mennyire komoly a dolog közöttetek? - tetettem a hülyét.

- Eléggé, pár hónapja vagyunk együtt. - szavai hallatán meg sem tudtam szólalni.

- Az remek. - erőltetem ki magamból a szavakat, de a lábaim inognak alattam.

- Igen, hogy is hívnak?

- Nicole.

- Ó te vagy Nicole? Liam már sokat mesélt nekem rólad, az unoka testvéréről. - oké most tuti elájulok.

- Aha, persze. - mondtam, majd sarkon fordultam. 

Mire kiértem a könnyeim már patakokban áztatták az arcomat. Átrohantam az utcán, egyenesen Harry lakásához, majd benyitottam, ahol Harry már készülődött. Felém fordult mosolyogva, de ahogy meglátott lehagyott az arcáról a mosoly.

- Mi a baj?

- Végig igazan volt, érted? Végig hazudott nekem. Tudtam, hogy nem munka vacsora volt, láttam, éreztem. - sírtam a szavakat.

- Mi?

- Liam megcsalt mindvégig. Emlékszel, amikor először voltam itt? 

- Persze. Akkor a szemét végig játszotta a szerepét, közben meg rád vetítette ki a saját ballépéseit? - akadt ki és járkálni kezdett.

- Nagyon úgy néz ki. - ültem le a kanapéra.

- Ha meglátom azt a szemetet, beverem a képét. - meglepett Harry heves reakciója.

- Semmi értelme.

- De van. - ül le mellém és a combomra helyezi kezét.

- Haza vinnél.

- Most?

- Igen, most. - fordulok felé, majd megragadja a kezem és felhúz, jelezve, hogy indulhatunk.

Már otthon ülök és Harry épp valami ebédet főz, mert addig nem hagyott békén, amíg nem főzhet nekem valamit. Nézem, ahogy fel-le járkál a konyhában és teljesen otthonosan mozog benne. Megtudnám szokni a jelenlétét. Vagy egy óráig üvöltözött Liamről és alig tudtam leállítani. A bámulását a csengő hangja zavarta meg.

- Meg nézem. - mondta, de megállítottam.

- Biztos Tia az, majd én. - álltam lábujjhegyre és gyengéden, puhán megcsókoltam.

- Mennyi, mielőtt nem engedlek el. - lök rajtam egyet.

- Bolond. - forgatom meg a szemeimet, majd az ajtóhoz sétálok.

Kinyitva azt azonban nem a várt kép fogadott. Liam állt előttem és elég nyúzottnak nézett ki.

- Te ribanc. - szaggatva ejtette ki a szavakat.

- Te részeg vagy? - kérdezek rá, de egyértelmű, alig áll a lábán.

- Talán egy kicsit, de megcsaltál. - erre a mondatra éreztem meg egy kezet a derekamon, tudtam, hogy Harry áll mellettem.

- Ez mit keres itt? - csattant fel Liam.

- Te mi a faszt keresel itt? - lépett előre Harry és már most tudtam, hogy ennek csúnya vége lesz.

- Nekem jogom van, míg neked semmi keresni valód a csajom mellett. - Liam dülöngélve próbál beljebb jönni.

- Már nem a barátnőd.

- Mi?

- Tudom Liam, hogy megcsalsz. Találkoztam Miss Munka vacsorával, egyébként jó tudni, hogy unoka testvérek vagyunk. - gúnyolódtam vele.

- Hülye kurva. - ragadta meg a karomat.

- Ez volt az utolsó. - csattant fel mögöttem Harry, majd ököllel behúzott egyet Liamnek, aki a földre esett. 

- Húzz a picsába.