36. fejezet - Felfordult állapotok!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeket!:)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

A reggel hamarabb jött el, mint szerettem volna. A nap sikeresen beszökött a redőny rései között, így pont a szemembe világítottak sugarai. A madarak hangjai sem segítettek abban, hogy tovább aludhassak, mindent átjárt a dallamuk, beférkőzött a fülembe. Az utolsó dolog az arcomat folyamatosan bökdöső egyén volt, akinek ajkait végtelenítve hagyták el a szavak, többnyire a nevem.

- Harry. Kelj fel, csörög a telefonod. – rázta meg a vállam Nic, mire kinyitottam szemeimet, amik álmosan kívántak visszacsukódni előbbi helyzetükbe.

- Még öt perc, majd visszahívom. – fordultam a másik oldalamra és a fejemre húztam a takarót, hogy a zavaró tényezőket valamennyire tompítsam vele.

- Nem, Harry már vagy tíz perce folyamatosan hívogatnak, szerintem fontos lehet. – húzta le a takarót a fejemről és a fülemhez nyomta a hangosan csörgő készüléket.

- Baszki. – nyögtem fel és kikaptam a kezéből a mobilomat, ami nem szűnt meg csengeni egy percre sem.

Felültem az ágyban és a támlának döntöttem a hátam, hogy kényelmesen üljek, míg a szememet továbbra is csukva tartottam, majd megnéztem ki keres. A szám ismeretlen volt, de ha kilencszer hívott, akkor bizonyára van mondani valója, így fogadtam a hívást és bele szóltam a készülékbe.

- Igen, tessék Harry Styles.

- Hol vagytok? – szólt bele egy ismerős hang, de jelen pillanatban meg sem tudtam szólalni, úgy ledöbbentem a közvetlen hangszínén és a fenyegető élen, ami a szavai között lakozott.

- Mi a fasznak hívsz te engem? – fakadtam ki és most először teljesen ébernek éreztem magam a reggel folyamán, a hívása teljesen kijózanító hatást gyakorolt rám és a testemre.

- Kérdeztem valamit te szarházi, hol vagytok? – tette fel ismét a kérdését és a pumpa rohamosan emelkedett bennem.

- Szerintem semmi közöd a tartózkodási helyemhez. – válaszoltam közömbösen, hagy higgye, hogy a telefon hívása hidegen hagy.

- Szerinted engem a te holléted érdekel? Nicole-al akarok beszélni. – ejtette ki a nevét, mire bennem elszakadt minden.

- Az nem lehetséges, számodra soha többé. – üvöltöttem el magam, majd rá nyomtam a telefont dühömben.

Nic meredten nézett rám, amikor a telefont ledobtam az ágyra és felpattantam, hogy a nadrágomat rángassam fel magamra szélsebesen. Tudtam, hogy végig hallott engem beszélni, azzal a faszszopó senkiházival, de nem érdekelt. Nem tudhatja meg, hogy kivel beszéltem. Mikor az ingemet gomboltam be, a hátam mögé lépett és átkarolt hátulról, mire a dühöm fokozatosan szivárgott el a közelsége miatt.

- Ki volt az Harry? – kérdezte lágy hangon, tudta, hogy rettentő dühös vagyok.

- Senki, nem érdekes. – válaszoltam, majd nem törődve kérlelésével, hogy maradjak, egyszerűen ott hagytam a szobámban egyedül és leléptem.

Nem lehetek a közelében és amúgy is ki kell derítenem, hogy mit akar Liam.

Olyan gyorsan kanyarodtam ki az útra, hogy a kerekek csikorogva jelezték, talán lassíthatnék a tempón, de nem érdekelt jelen pillanatban semmi, a legkevésbé sem. A telefonom a zsebemben ismét csörgött, elkotortam és láttam, hogy Nic keres, de nem vettem fel. Magam mellé tettem és csak némán hallgattam, hogy ontja magából a dallamot, ami lassan kezdett az idegeimen táncolni, míg el nem hallgatott. Tudtam, hogy ezért kapni fogok tőle és nagy valószínűséggel megint egy üvöltözés kellős közepébe sodrom magam, de inkább haragudjon rám, minthogy felkavarjam azzal, hogy az exe minden bizonnyal itt van Milánóban és őt kajtatja. Minél hamarabb meg kell őt találnom és elküldeni a picsába, vissza oda ahonnan jött. Nem bukkanhat, csak úgy fel, nem jöhet utánunk, nem hívhat fel és követelheti rajtam, hogy adjam neki oda Nicolet, hogy aztán vissza édesgesse magát és nekem szabad utat engedjen. Nem fogom elengedni Nicolet, mert szerelmes vagyok belé, régóta az vagyok, de ez mindössze tegnap tudatosult bennem, amikor mind a ketten közöltük a másikkal az érzéseinket. De ezt leszámítva félek. Hogy mitől? Attól, hogy még mindig érez valamit Liam iránt és a felbukkanása talán újra előhívná benne a rejtett, elfeledett érzéseket és engem elfelejt, mintha el sem kezdődött volna az a csoda, amiben vele élek jelen pillanatban.

Leparkoltam az iroda ház előtt, ahol a közös reklám cégünk volt Márióval és belöktem a hatalmas üveg ajtót. A recepciós lány szokásos mosolyával üdvözölt, majd közölte velem, hogy régen látott és Márió már vár az irodájában. Illedelmesen megköszöntem, majd a lépcsőhöz vezettem lépteimet. Most valahogy nem volt kedvem liftezni, így azt a pár emeletet gyalog tettem meg, ami jól is esett, legalább kitisztítottam a fejem valamennyire. Ahogy kiléptem a lépcsőházból szembe jött velem a cégünk cégére a RiverStyle, majd beléptem az ajtón, ahol a sok modell sürgött forgott a fotózások miatt. Kedvesen mosolyogtak, néhányuk végig húzta a kezét a karomon, ahogy elhaladtam mellettük, de egyikük sem hozott lázba még egy szemernyit sem, pont hidegen hagytak. Kopogás nélkül léptem be a Márió Rivera feliratú fa ajtón, majd ténylegesen szemben találtam magam Márióval, aki felnézett rám kék szemeivel a papír kupacról, amit a kezében szorongatott.

- Van egy olyan érzésem, hogy nem a munka miatt jöttél be a szabadnapodon. - jegyezte meg mellékesen a tényt, hogy jelen vagyok.

- Pontos és ésszerű megállapítás. Kurva nagy gáz van Már. - ültem le a bőrfotelba, majd a fejemet a kezembe hajtottam.

- Mit csináltál? - tette fel a kérdést, ami kissé kezdett bennem sablonos hatást kelteni, túl sokszor hallottam.

- Semmi, komolyan. Miért kell azt feltételezned, hogy csináltam valamit? - kérdeztem vissza azonnal, némiképp felháborodva.

- Ismered te magad haver?

- Igen, de már nem vagyok olyan. - túrtam bele a hajamba a régi emlékek felidézett tumultusától az agyamban. Nem akartam visszaemlékezni, nem akartam a múltra gondolni.

- Oké, fordítsuk komolyra a szót. Mond el mi zaklatott fel ennyire, mert hogy nem a semmi miatt vagy idegbajos, azt lemerném fogadni. - dőlt előre, míg várta, hogy belekezdjek a mesémbe.

- Tudod volt Nicole-nak egy exe előttem. - kezdtem bele, majd abba hagytam, hogy lássam figyel-e rám.

- Aha, emlékszem. Mi is volt a neve Lee? - emel ki egy random nevet, mire mosolyognom kell.

- Liam, de végül is a neve lényegtelen.

- Mi van Liammel?

- Ma reggel egyszer csak felhívott és beközölte, hogy látni akarja Nicolet és követelte, hogy mondjam el, hol vagyunk. - túrtam a hajamba ismételten, valahogy le kellett vezetnem a feszültséget.

- Ez komoly?

- Halálosan. Sík ideg vagyok miatta. Mi a fasz lesz, ha ez felbukkan? Mit fogok akkor csinálni? - tettem fel a kérdéseket, inkább magamnak, mint Máriónak.

- Mitől félsz? - kérdezett vissza, szokásosan a legjobbat bekérdezve.

- Szerinted?

- Harry nem félhetsz folyton a csalódástól, Nicole nem Miranda. - a lelkemig látott, mint minden alkalommal.

- Tudom.

- Akkor meg ne legyél beszari. - nevetett fel, mire én sem bírtam ki, nevetnem kellett.

- Kösz.

- Szívesen. Akkor mit csináljak? - kérdezett rá, mintha a gondolataimban olvasna.

- Vesd be a varázslatot, amit szoktál. Derítsd ki, hogy ide utazott-e, hol szállt meg és ha meg van, gyere el velem, hogy beverhessem a képét, annak a fasznak. - mosolyogtam folyamatosan, de nem a jókedvtől, csupán a lehetőségtől, ami kecsegtetett.

- Nem probléma, ha vársz pár percet már is mondom, hogy átlépte-e az ország határt. - villantott felém egy hatalmas vigyort, majd böngészni kezdett a laptopja képernyőjén.

- Csináld csak, én ráérek. - dőltem hátra a fotelbe.

- Hazz sajnos van egy rossz hírem. - nézett rám pár perc elteltével.

- Mi?

- Liam tényleg itt van Milánóban, még hozzá a Rumor Hotelben. - a válasza nem tetszett, kicseszettül nem volt jó válasz.

- Csessze meg. Kinyírom a rohadékot. - pattantam fel és járkálni kezdtem az irodában, majd megfordultam a tengelyem körül és az ajtó felé vetettem magam.

- Mit csinálsz? - kiabált rám Márió, ahogy a kezem érintette a kilincset.

- Szerinted?

- Nem mehetsz oda. - szólalt fel.

- Csak figyelj.

- Bármint egyedül. - lépett mellém, majd együtt hagytuk el az épületet és közeledtünk a hotelhez, ahol az a fasz megszállt.

Ahogy leparkoltam a hotel előtt, kivágódtam a kocsiból és szinte futva közelítettem meg a bejáratot. A recepción elhadartam, hogy kihez jöttem, majd vártam, hogy a csaj elmondja, hogy melyik Liam szobája. Szerencsére nem kérdezősködött, csak egyszerűen megmondta a szoba számot és mi már ott sem voltunk. A liftben dühösen doboltam a lábammal, míg vártam, hogy megérkezzünk a 21. emeletre.

- Mit fogsz neki mondani? - fordult felém Márió.

- Nem tudom, szerintem előbb ütök, aztán kérdezek. - néztem rá halálosan komolyan, míg a szavak elhagyták az ajkaimat.

- Harry, csak okosan.

- Úgy ismersz, mit aki nem gondolkozik? - húztam fel a szemöldököm.

- Úgy.

- Rohadj meg. - löktem rajta egyet, mire majdnem felbukott a saját lábában.

- Nem, mert mihez kezdenél, ha én nem lennék.

- Jogos. - nevettem fel, majd kiléptünk mind a ketten a liftből, ahogy elértük a kívánt emeletet.

Elsétáltunk a 213-as szobához és bekopogtam azon. Az ajtó kisebb várakozás után kinyílt és lendítettem a kezemet egyből, de leálltam, amikor tudatosult bennem, hogy ki áll velem szemben.

- Mit keresel te itt?