37. fejezet - Rémálom a valóságban!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket! :)

Esther xx
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Nem hittem a szememnek. Ide jövünk Márióval, hogy kioktassuk Liamet, erre egy olyan személy nyit nekünk ajtót, akinek a létezéséről sem akarok tudni soha többé. Ráadásul egy szál fehérneműben billegeti magát előttem, miközben beljebb sétál, míg mi követjük őt. Azt hiszem, komoly magyarázatra szorul a megjelenése.

-Most komolyan miért vagy itt?

- Jaj, Harry, hát ennyire hülye vagy? – kérdez vissza, mire legszívesebben felvilágosítanám, hogy tudja, velem nem beszélhet ilyen hangnemben, többé már nem.

- Kérdeztem valamit.

- Szerinted mégis minek vagyok itt? Miattad, természetesen. – válaszolja, míg leül a kanapéra kecses mozdulataival.

- Jó vicc, főleg, ha azt nézzük, hogy Liam Payne lakosztályában flangálsz szinte meztelenül. Akkor, hogy is van ez? – kérdezek vissza és tudom, hogy ezzel győztem.

- Tudod, nem csak te tudsz velem törődni, hanem más is.

- Tudom én, hogy mennyire tudnak veled mások törődni, elfelejtetted, hogy miért nem vagy már velem? – szinte centikre volt az arcom az övétől, de semmi szenvedély nem volt a mozdulatban, csak a tiszta düh.

- Még mindig Matt miatt vagy dühös? Túlléphettél volna rajta. – simította meg a karom, de hidegen hagyott.

- Igen, ahogy te is túlléptél rajta?

- Szerinted engem érdekelt egy percig is? – felbasztak a szavai, de úgy isten igazából.

- Mindenki tudja, hogy nem érdekel senki más magadon kívül, mert egy büdös ribanc vagy.

- Hogy van Nicole? – nem tetszett a hirtelen téma váltása.

- Hol van Liam?

- Szerintem épp most szerzi magának vissza a csajodat. – dől előrébb, mire a mellkasomnak feszül a felsőteste.

- Cseszd meg Miranda.

Elkapta a kezem és rám csimpaszkodott, hogy ne mehessek messzebbre tőle. Olyan erősen szorított, hogy még én is meglepődtem, hogyan lehet benne ennyi erő. Régen egyáltalán nem volt ilyen, sőt törékeny volt és sebezhető. Mi lett azzal a lánnyal, akit oly sok éve megismertem? Mi változott meg benne ennyire, hogy felismerhetetlen a számomra? Vagy talán sosem ismertem, egyszer sem mutatta felém valódi arcát és folyamatosan játszott velem és az érzéseimmel?

- Eressz el. - csattantam fel és Márióra tekintettem, aki döbbenten figyelte a kialakult jelenetet.

- Nem hagyhatsz el újra. - azonnal rá kaptam a tekintetem, amikor hallottam, hogy sírva ejti ki szavait.

- Most meg miért sírsz? - kérdeztem rá, míg eltoltam magamtól.

- Nem érted Harry? Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy megcsaltalak és azzal, hogy elengedtelek akkor, hogy hagytalak elsétálni. Azóta is azon gondolkozom, hogyan kaphatnálak vissza. - Márióval együtt álltam és mostanra én is döbbenten tekintettem a nőre előttem.

- Megmondom hogyan, sehogy. Soha többé nem tudok benned megbízni és a régi érzéseim feléd, mára már teljesen kihunytak. Kettőnknek már semmi esélye sincsen. - fakadtam ki, mert rohadtul fájtak az emlékek még most is.

- Harry nem teheted ezt velem. - lépett közelebb, de megragadtam mindkét karját és szorosan tartottam, hogy ne férkőzhessen hozzám. - Ez fáj.

- Ez semmi ahhoz képest, amit én éreztem miattad. Lépj ki az életemből örökre, mert semmi keresni valód már nincsen benne, fogd fel végre. Vége. - löktem rajta egyet, majd sarkon fordultam és Márióval a nyomomban, elindultunk, hogy a kioktatás ez alkalommal Liamen csattanjon.

Olyan ideges voltam vezetés közben, hogy az ujjaim elfehéredtek a kifejtett erőtől, amit a kormányra gyakoroltam. Márió mellettem a kesztyűtartón doboltatta ujjait, ami eléggé idegesítő volt számomra jelen pillanatban. Amikor oldalra fordítottam a fejem láttam, hogy nagyon mosolyog magában.

- Miért mosolyogsz? - kérdeztem rá, amikor már nagyon zavaró volt számomra a somolygása.

- Miranda miatt, ez a nő hihetetlen. - fordítja felé a tekintetem.

- Nekem mondod.

- Azért élvezed nem, hogy így bomlanak utánad a nők? - kacsintott rám.

- Szerencséd, hogy vezetek különben esküszöm, hogy beverném a képed.

- Félek is Styles, rendesen. - nevet fel, mire én sem bírom ki, így vele együtt nevetek.

- Vissza vigyelek az irodába vagy eljössz hozzám? 

- Viccelsz? Még jó, hogy veled megyek, most már igazán kíváncsi vagyok Liamre.

- Rögtön gondoltam.

Hamarosan ismét az ismerős utcába kanyarodtam le, majd feltűnt a házam sziluettje és már meg is nyomta a kapunyitó gombját, hogy beállhassak az udvarra. Nagyon reméltem, hogy Miranda, csak blöffölt és Liam nincs itt, mert nem tudom, hogy mit csinálnék, ha megjelenne. Miért nem tud az életem kicsit nyugodt, átlagos lenni. Valami mindig közbejön, hogy felhőtlenül boldog lehessek Nicole-al, akit nagyon szeretek. Azt hittem, hogy szeretem Mirandát, de az az érzés semmi sem volt, a mostanihoz.

Ahogy beléptünk az ajtón hangos kiabálás csapta meg a fülemet, ahogy a két lány üvöltözött egy harmadik hanggal, amit nem tudtam hova tenni, teljesen felismerhetetlenül csengett. Még sosem hallottam Nicolet ilyen szinten kiabálni, mint most. Kikelt magából, majd egyszer, csak megjelent a folyosón, így észre véve minket. Azonnal felém közeledett és a karjaimba vetette magát.

- Mi a baj? - kérdeztem gyengéd hangon, míg a haját simogattam.

- Liam az, teljesen elvan ázva és hülyeségeket beszél, téged keresett. Egyáltalán, hogy kerül Ő ide? - suttogta szavait.

- Emlékszel a reggeli telefon hívásomra? - kérdésemre rám emelte a tekintetét.

- Igen.

- Ő hívott, ezért rohantam el. Nem veled volt bajom, mert tudom, hogy ezt gondoltad. Megakartam keresni, de mire oda értem, már nem volt ott, csak Miranda, aki közölte, hogy ide jött. - hadartam el gyorsan a fejleményeket.

- Hogy micsoda?

- Miranda Liammel jött ide.

- Az a szemét, meg még esküdözött, hogy szerelmes belém. - szakadt ki a karjaiból és vissza indult a konyha irányába, én meg szorosan haladtam mögötte.

- Mit képzelsz te magadról? - szabályosan neki ment Liamnek, aki megtántorodott és fel sem fogta, hogy mi történik vele.

- Nic kérlek, csak bocsájts meg nekem. - összefüggéstelen szavait alig lehetett kivenni.

- Csak álmodj róla, nem elég, hogy csaltál folyamatosan, erre meg még Harry volt menyasszonyával kavarsz. Szánalmas vagy.

- Kivel? - kiáltott fel élesen.

- Mirandával, akivel jöttél. 

- Ja, hogy vele, nincs közöm hozzá. Ő keresett meg, hogy bosszút álljon Harryn, amiért elhagyta. - szavai egyre idegesebbé tettek, ahogy a puszta jelenléte is.

- Takarodj kifelé. - emeltem fel a hangomat, de úgy tett, mintha meg sem hallana engem.

- Komolyan ez a lúzer kell neked, nem én? - Nicolehoz intézte szavait.

- Nem érdekelsz már Liam, szeretem Harryt. - annyira jó érzés volt, hogy elmondta neki.

- Micsoda? - háborodott fel és meglökte Nicolet, aki ezért a padlóra zuhant.

Nekem ez volt a végszavam, ahogy Máriónak is. Ketten indultunk meg Liam felé és kaptuk el hátulról, majd kifelé kezdtük vonni az ajtó felé. Ahogy a lába elhagyta a küszöböt a földre hajítottuk. Olyan dühös voltam, hogy legszívesebben a földön rugdostam volna addig, még marad egy ép csontja is.

- Ha még egyszer ide mersz jönni, komoly testi bajaid fognak származni a megjelenésedből. - szűrtem a fogaim között a szavakat.

- Tartsd meg a ribancot.

Komolyan, ha Márió nem kapja el a karomat abban a pillanatban, hogy elhagyták a szavak a száját, már törött bordákkal rendelkezne.

***

Este a hálószobámban ültem és vártam, hogy Nicole kijöjjön a fürdőből és mehessek utána. Egyik pillanatról a másikra hangok kezdtek kiszűrődni oda bentről, amik nem a zuhany vagy a víz hangjai voltak. Sírt, tisztán hallottam. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem, muszáj volt bejutnom, hogy megtudjam mi a baja.

- Nic mi a baj?

- Semmi, tényleg. - szipogó hangja nem ezt tükrözte.

- Ne hazudj nekem, kérlek nyisd ki. - az ajtó kattanása szinte azonnal bekövetkezett.

- Miért sírsz? - vettem a kezeim közé az arcát és letöröltem a könnyei nagy részét.

- Csak felzaklatott ez az egész, semmi komoly tényleg.

- Biztos?

- Biztos Harry, nyugodj meg minden rendben. - mosolyodik el, így tudom, hogy őszintén beszél.

- Készen vagy egyébként? - kérdeztem rá.

- Igen, átadom a terepet. - indult kifelé, de elkaptam a kezét.

- Várj.

- Mire?

- Szerintem még piszkos vagy, így jobban tennéd, ha még egyszer lezuhanyoznál velem. - húztam magamhoz közelebb.

- Mondták, már neked, hogy túl perverz a fantáziád?

- Rémlik valami.