Meghoztam a következő fejezetet!
Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást hozzá.
Ne felejtsetek el véleményt írni és pipálni sem.
Ha tetszik a blog iratkozzatok fel és csatlakozzatok a facebook csoporthoz az alábbi linken.
https://www.facebook.com/groups/1520549514861232/
Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry
Édes szuszogás, lágy hangok, kis cicaként simulva hozzám álmodott. Én azonban órák óta éber voltam, nem jött álom a szememre újból, mikor megriadtam Nicole egyik intenzívebb mozdulatára. Figyeltem angyali alakját, békességét. Ennyi elég volt nekem a boldogságra, hogy a karjaimban pihen, hogy a mellkasomon éli legvadabb álmait. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy nem álmodom, felébredtem és ez a gyönyörű valóság. Ez a csodás nő tényleg az enyém. Rettenetesen szeretem őt és bármit megtennék annak érdekében, hogy felhőtlenül boldog legyen mellettem.
Kissé fészkelődni kezdett, amikor gyengéden végig simítottam arca vonalán. Nyöszörgött mielőtt kinyitotta volna szemeit, majd egyenesen az én zöld íriszeimbe nézett. Nem szólt semmit, csak édesen mosolygott, nagy nehézségek árán feltornászta magát és gyengéden nekem nyomta puha meleg ajkait.
- Kukkoló. - suttogta az ébredéstől berekedve.
- Nem én. - védekeztem, de tudtam, rajta kapott.
- Tudom, hogy bámultál Harry. - bökött oldalba, mire fájdalmasan felnyögtem a kellemetlen érzés kialakulásától.
- Ezt még visszakapod. - fordítottam magam alá, így saját börtönömbe zártam.
- Jaj, de félek. - incselkedett velem szokásos merész hangján.
- Azt jól teszed Nic.
Puha csókokkal borítottam be nyaka kecses ívét. Kuncogása betöltötte a háló egész területét. A hangja maga volt a zene a füleimnek, órákig képes lettem volna hallgatni őt. Imádtam benne, ha csacsogott, ha elfeledkezett magáról és csak önfeledten belemerült a témába, amit mesélt. Nem volt idegesítő számomra, sokkal inkább felüdülésként hatott a lelkemnek a belőle áradó lelkesedés minden apró, jelentéktelen dolog iránt. Tudtam, hogy némiképp ez a fiatalságának tudható be, de egyáltalán nem volt zavaró a közöttünk lévő, majdnem tíz év korkülönbség. Ha nem lennék vele teljesen tisztában, bizonyos, hogy nem mondanám meg, hogy csak 19 éves. Most először fordult elő, hogy egyik tulajdonsága sem zavaró számomra, semmi sem idegesít a viselkedésében, bár az is lehet, hogy csak elvakít a szerelem, de örömmel vakulok meg, amíg ez a csodás nő a karjaimban fekszik szüntelen.
Felnyögök, amikor a telefonom sikeresen az események közepében, a legjobb időpontban gondolta úgy, hogy ő most csörögni fog. Mivel nem szándékoztam abba hagyni, amit elkezdtünk, így figyelmen kívül hagytam a csörgést. Azonban a hívó fél nem gondolta úgy, hogy letesz a dologról, így negyedszerre is megszólalt az az átkozott csengőhang. Nicole fészkelődött alattam, majd élesen beszívta a levegőt.
- Harry. - csókolta bele a nevem a számba két csók között.
- Ne törődj vele. - tiltakoztam, mivel eszem ágában sem volt fel venni.
- Kérlek vedd fel, bizonyára fontos. - tolta el az arcomat, hogy a szemembe nézhessen.
- Csessze meg. - káromkodtam el magam, majd lemásztam Nicole-ról és a szekrényen pihenő telefonomhoz sétáltam.
- Igen, tessék Harry Styles. - köszöntem bele hivatalosan a telefonba, mivel a szám ismeretlen volt számomra. - Igen, én vagyok az. Igen ő az én modellem. Lényegében rá érne, igen. Remek. Köszönjük, akkor kettőkor. Viszont hallásra.
- Ki volt az? - hallottam meg Nic még mindig kissé zihálós hangját.
- Egy fotózásra hívtak téged, valami nagy márka képviselője volt, de azt nem árulta el, hogy melyiké.
- Ó, értem. Akkor kettőre kell ott lennem? - kérdezett vissza.
- Lennünk, de igen. Viszont, így jól bekavartak a napomba. Délután lett volna programom, de akkor azt most kell elintéznem. - sétáltam vissza az ágyhoz és leültem annak szélére.
- Valami baj van? - simult neki a hátamnak, mire minden izmom megfeszült.
- Semmi baby, csak így félbe kell hagynunk, amit elkezdtünk. - fordultam meg és rá mosolyogtam, hogy vegye a célzásomat.
- Majd este folytatjuk. - csókolt meg puhán és gyorsan.
- Abban biztos lehetsz, de most mennem kell. Egyre jövök érted, addigra légy kész. - sétáltam vissza a szekrényhez és magamra vettem egy szűk farmert és egy inget.
- Akkor, majd jövök. - köszöntem el Nictől, majd kiléptem a hálóból, hogy elintézhessem az ügyeimet a fotózás előtt.
Baromira nem volt ínyemre a dolog, hisz rengeteg dolgot kellett elintéznem nagyon rövid időn belül. Mint egy fél hülye rohantam át a városon, kapkodtam és azt sem tudtam hol áll a fejem. A legtöbb része hivatalos munka volt és ügyek, akik nem várhattak tovább. Azonban, ami nekem speciel a munkánál is fontosabb volt, az Nicole és a meglepetés, amit kitaláltam neki. Meg akarom neki mutatni, hogy mennyire szeretem, így azt gondoltam, hogy csináltatok egy tetoválást, ami a megismerkedésünket szimbolizálja. Oké tudom, hogy hülye vagyok, hisz lehet, hogy nem is leszünk együtt örökké, de akkor is ez egy fontos része az életemnek és tudom, hogy nem bánnám meg sose. Lebeszéltem már két napja az időpontot a tetoválómmal, aki szinte az összes eddigi mintámat készítette, benne megbíztam, hogy olyat kapok, amit szeretek. Befordultam a szokásos sarkon és az ismerős cégér fogadott. Betoltam a súlyos üveg ajtót, ami felett a kis csengő jelezte érkezésem.
- Á Harry, jó látni téged. - borult a nyakamba Luigi, akivel a viszonyunk szinte testvérivé vállt az évek alatt. Imádtam, hogy nem hajlandó angolul beszélni, akkor sem, ha tökéletesen beszélte a nyelvet, így vele mindig olaszul beszélgetek. Gyakorlásnak tökéletes.
- Téged is Luigi, kész van a mintám? - izgatottan vártam, hogy mit hozott ki az ötletemből.
- Ez nem kérdés, gyere megmutatom a változatokat. - húzott a szalon belsejébe, majd a szokásos kis elkerített résznél leültetett a tetováló székbe.
- Na, hogy tetszik?
- Tökéletes Luigi, mint mindig. - megmosolyogtatott, hogy mennyire eltalálta az elképzelésemet. Gyönyörű szét cirkalmas betűkkel kiírva a dátum, amikor először találkoztunk és a "remény" szó összekapcsolódva.
- Akkor hova is tegyük, eldöntötted már? - kérdezett rá, mivel amikor telefonon beszéltünk még nem tudtam a pontos helyet meghatározni.
- Az alkaromra. - mutattam egy pontra, ahol még semmi sem volt.
- Van még hely a karodon? - húzta fel a szemöldökét.
- Ami azt illeti, akad. - nevettem fel, mert tényleg szinte már az egész fekete mintákkal volt betakarva.
- Egyre kevesebb, ha engem kérdezel.
- Az biztos.
Felhelyezte a stencilt, majd alig fél óra alatt felvarrta rám a mintát. Nagyon profi volt, ahogy mindig, így a fájdalom is elviselhetőbb volt, de sosem panaszkodtam miatta. Mivel a tetoválásban nem lenne semmi, ha nem fájna, pont az a lényeg benne. Felállított a székből és a tükörhöz küldött, hogy nézzem meg. Le voltam nyűgözve, ahogy mindig. Eszméletlen, hogy mikre képes egy tűvel és némi festékkel. Ebből a két egyszerű mintából is olyat alkotott, ami teljesen művészi lett.
- Köszönöm Luigi, tökéletes.
- Remélem mihamarabb látlak. - kezelt le velem.
- Abban biztos lehetsz.
***
Ahogy csak tudtam siettem haza, hogy ne késsünk a fotózásról és persze, hogy együtt lehessek végre Nicole-al is. Leparkoltam a felhajtóra, majd berohantam a házba, mivel már egy óra is elmúlt. Első utam a hálóba vezetett, ahol nem láttam Nic-et. A fürdőben viszont hallottam a kiszűrődő hangokat. Bizonyára készülődött még oda bent.
- Nic gyere ki mennünk kell és mutatnom is kell neked valamit. - kiabáltam be az ajtón.
- Egy perc Harry. - hallottam meg bársonyos hangját.
- Siess.
Járkáltam egy kicsit a szobában, majd az éjjeliszekrényen lévő ékszereken megakadt a szemem. Oda sétáltam és felvettem az egyik fülbevalót, ami ott pihent. Gyönyörű volt és ismerős, mivel Nic mindig ezt hordta. Mire a karkötő került volna a kezembe, az ajtó kitárult és kilépett rajta a legszebb nő, akit valaha láttam.
- Készen vagyok. Mit akartál mutatni? - sietett felém, majd hozzám nyomta ajkait.
- Ezt. - szedtem le a kezemről a fóliát, majd felé fordítottam a kezemet.
- Harry. - csodálkozott el, majd kissé könnyes szemeivel rám meredt. - 2014.08.13. Ez az, amire gondolok?
- Teljes mértékben, a dátum, amikor először megláttalak és amikor olyan csúnyán leépítettél.
- Ne haragudj miatta. Remény? - olvasta fel a mellette lévő apró szócskát.
- Igen, mivel sosem adtam fel, hogy egyszer velem leszel és nézd meg mit adott kettőnknek, a remény, amit sosem veszítettem el. - húztam magamhoz közelebb.
- Nem túl nagy áldozat ez miattam? Hisz nem fog lejönni, akkor sem, ha esetleg valami történik kettőnk között. - nézett rám félénk arckifejezéssel.
- Nem, sosem fogom megbánni. Fontos vagy és az életem egy nagyon jelentős része. Itt a helyed, a többi között.
- Szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Ide adnád a karkötőmet? - mutatott az éjjeli szekrényre.
- Persze. - vettem fel a kis láncot, de mielőtt átadhattam volna feltűnt rajta egy szó. Forever vagyis örökké.
- Ez mi? - kérdeztem rá.
- Micsoda?
- Kitől van neked Forever feliratú karkötőd? - érdeklődtem.
- Mi? - kérdezett vissza, de tudtam, hogy nem azért tette, mert nem értette, hanem mert terelni próbált ezzel.
- Most miért nem tudsz nekem válaszolni erre? Elég egyszerű és ártatlan kérdés volt.
- Tudom, de nem akarom, hogy bekattanj. - kapta ki a kezemből az ékszert.
- Liamtől van igaz?
- Igen. - hajtotta le a fejét.
- Még mindig hordod? Ez hülye kérdés, hisz minden nap látom a csuklódon. - kihallottam a hangomból a dühöt, minden bizonnyal ő is.
- Erre nem tudok válaszolni Harry. Nem is tudatosult bennem, hogy ez tőle van, egyszerűen elfelejtettem. - nézett a karkötőre.
- Feledékeny vagy, vagy még mindig kötődsz hozzá?
- Miért beszélünk egyáltalán ilyesmiről? - fakadt ki, de rendesen. - Most mutattad meg a tetoválásodat, ami konkrétan rólam szól és örökre rajtad lesz. És én nem akadtam ki, mivel kedves gesztus, de elég nagy hülyeség, de nem szólok bele. A te döntésed, te élsz, majd vele, akkor is ha a már szar emlék lesz, ha rá nézel, nem én. Erre kiakadsz egy rohadt karkötő miatt, ami nem sokat ér, csak egy hülye szó, ami régen jelentett valamit, de most már semmit sem. Ilyen egyszerű az egész, nézd.
Néztem, ahogy a kukához sétál és egyszerűen elengedi a fémet kezei közül, ami alá hull és a szemét martaléka lesz.
- Ezt minek csináltad? - kérdeztem rá, mert azt azért nem akartam, hogy kidobja.
- Mert nem kötődöm már Liamhez, te hatalmas idióta. - nézett vissza rám, majd kiviharzott a szobából.
Igaza volt. Idióta vagyok.
Köszönöm szépen. Örülök, hogy elnyerte tetszésed. :)
VálaszTörlés